1. Egy. Első. elsődleges, legfontosabb, fő, kulcsfontosságú, elsőszámú, legfőbb, elsőrendű, legelső.

"1 – a Vezető

Magamért vagy másokért?
Férfiasság, ego, ész, akarat, intelligencia, vezetés, uralkodás, tudatosság
Erőteljes, dinamikus, független személyiség, aki mindig mer változtatni az életén. Büszke, felsőbbrendű, egocentrikus, nagyok az elvárásai a külvilággal szemben. Sokat ad a látszatra. Az eredeti gondolatok hordozója. Következetes, minden helyzetben feltalálja magát. Kiváló a problémamegoldó képessége. Csak egyedül tud dolgozni, és mindig irányít, mert vezető típus.
Életfilozófiája: „Reflektorfényben élni!”
Problémája: Tökéletesség mániás. Maximalista, nehéz vele együtt dolgozni. Állandó elégedetlenségben él, félreértett embernek érezheti magát, akinek egy magányos életút lehet a sorsa."

Kicsit, ha random guberál az ember az internet nem túl sötét bugyraiban, hamar megtalálja a sorsa. Vagy inkább a sorsát, ha a fentieket nézem. Mint az idézőjelek is mutatják, nem az én tollamból származnak a fenti sorok, de tűpontos. Ha csak az elejét nézem, még hízelgő is lehetne önmagamnak, de az élet sokkal árnyaltabb ennél. 

Mindig az akar irányítani másokat, aki magát nem tudja irányítani. Életbölcsességek sorát zúdítom ki magamból, ha kedvem van hozzá. 

De mihez van kedve az embernek? Mindig máshoz vagy mindig ugyanazt csinálni? 
Most amit csinálok, kicsit más. De kicsit mégis ugyanaz, mert nem túl nagy a kontraszt abban, hogy az ember emailt ír egy kollégájának, vagy blogot. Lehet, hogy egyiket se olvassa senki. Lehet mindkettőért a szőnyeg szélén kell állni majd.

Az ember feje zúg, búg, pörög, zakatol. De meddig? Míg csapágyas nem lesz. Szokták mondani, hogy "vagy bekopik, vagy megszorul." Hát, az enyém éppen megszorulni látszik. Még forog, de már nyikorog. Nem kopik, de már nem siklik. Néha megakad, néha túlszalad.

Kreativ e az elme, ha keretek közé zárják? Az, de csak a keretek között. De egy idő után minden keret szűk lesz, kényelmetlen, megszokott. Lehetne másképp is nézni? Például, biztonságos, kiszámítható, állandó.
Ez utóbbi három, nekem nem a kreativitást tükrözi. 
Ha az ember a kreativitást emlegeti, akkor a nagyátlag a képzőművészetekre gondol. Pedig nem csak a festő, a szobrász, filmrendező lehet kreatív. Az autószerelő is kitalálja, hogy műanyag bolha helyett, az M6 csavar is jó lesz. Az anyuka a buszon, másodpercek alatt megtalálja a módját, hogy a 3 szatyrot, babakocsit, ja és a gyereket is fogja egyszerre a csúcsforgalom közepén. 

"De ez problémamegoldó képesség!" - Lehet. De a lomha elme nem oldja meg a gondokat. Legfeljebb együtt él velük. Elfogadja. Átlép rajta. Ha csak a fenti két példánál maradunk: Az autószerelő berendeli az alkatrészt, az ügyfél autója hetekig vár egy 100 forintos tételre. Az ügyfél térdig rágja a körmét és ír egy 1 csillagos értékelést miközben próbál nem felcsvarodni az első fára a frissen javított verdájával. 
Az anyuka megvárja a következő buszt, amin *talán* lesz hely mindennek és mindenkinek. Közben a bableves kifut, a gyerek ordít, a kutya összeszarja a lakást. 
A probléma meg lett oldva, csak több problémát generált mint ami az alapbetegség.

A kreatív elme kicsapongó, szétszórt, (átmenetileg!) feledékeny, "rosszul" rangsorol.
Bevethet az ember akármennyi focus pullert, akkor sem fog menni. Talán egy percig. Ideig-óráig. 
Pedig muszáj lenne megtalálni azt az aranyfonalat amin el lehet indulni, amit végig lehet követni. De megintcsak visszatérek az alapvetéshez, hogy abban mi a jó ha monoton? Nem. Aranyfonal nem létezik. Ha mégis, akkor ezüst és gyémánt is. Ha meg olyanok is vannak, akkor miért csak az aranyat kövessem? Azt mondja a közhely is, hogy "nem minden arany ami fénylik."

Életbölcsesség v1.0
Van a neutrális életbölcsesség, ami belülről fakad, nem eröltett, nem túltolt, csak éppen úgy alakult, hogy a vihar a fejben épp ezt dobta. És van az életbölcsesség archetípusa, mint a fent amített kis "aranyos" is, hogy egy defacto tény amit mindenki tud, de mégis megtámogatjuk mindennap vele magunkat. Vannak szofisztikáltabb, mondhatni v1.5 verziósak is, pl "A nagy gondolatok vízszintesben születnek". Gondolom nem kell magyaráznom, hogy nem a laposföldesekről van szó, inkább csak a haldokló filozófusok utolsónak vélt mondatairól. Vagy csak egy késő tini szerelmespárról, akik épp megfejtették a világot anyu hálószobájában.

Életbölcsesség v2.0
Ez már nem annyira egyértelmű, nem annyira közérthető. Itt már kell egy kicsit matekozni, hogy mire is gondolt a költő? Példát nem hozok most erre. Insert random 2.0 életbölcsesség here. Legyen ez a házifeladat mindenkinek.

És van az eröltetett, izzadságszagú életbölcsesség amit gyakran az 1.0-val tévesztünk össze. Ez az a fajta kinyilatkoztatás, amikor az ember azt érzi, hogy most megfogja mondani a tutit. Bemondja a nagy dalt. Nem neutrális a forrása és valószínűleg a fogadtatása sem lesz különösebben sikeres. Rejtő Jenő az "Ezen egy éjszaka" című regényében, a "Fillérből lesz a korona" közhelyet fejtegette. És milyen helyesen tette! Akit érdekel, az már elolvasta, akit nem érdekel, most se fogja. Do the math. Mondja az angol.

A szorongás úgyanígy lehet organikus és mesterségesen gerjesztett is. Az organikus amikor belülről fakad, amikor az ember magának generálja a feszültséget, "olyanon görcsölsz, amin nem kéne" jellegű helyzetek. 
A mesterségesen gerjesztett, amikor egy valódi probléma "fenyeget", áll fenn, amit megkellene oldani, vagy legalább valamit kezdeni vele. De mindig elhessegeti az ember, vagy kerülgeti mint gyepmester a kutyaszart a majálison. (A szabad nap, az szabad nap neki is!)

 A kettő eset között egy láthatatlan fine line húzódik, amit legfeljebb a regény főszereplője láthatna. De ha látná nem szorongana annyit. Nehéz eldönteni, hogy hol az a határ amin nem kell görcsölni és mi az amivel tényleg kellene foglalkozni.

Az irányító típusú emberek látják ezt a határt, csak éppen rossz csatornát néznek. Nem a tükör előtt állnak, hanem épp visszabeszélnek a tévének. Van ennek a típusnak egy godlike verziója, aki munkájában is vezető beosztású, de nem elégszik meg ezzel. Neki kell a mikromenedzsment. Nem az, hogy te hogy pecsételed le a papírt, hanem beférkőzik a bőröd alá, lesi, keresi, kutatja a lehetőséget, hogy belásson a függöny mögé, hogy megtalálja a rést a pajzson, hogy utána szívhassa a véred egy női hajszál miatt... és ha már a hajszál megvan, már az se választ el, hogy elővegyen egy havi kimutatást és feltartson vele órákon keresztül. 

Kicsit, hogy a fenti definíción pontosítsunk, megpróálhatunk erre is ráfeszegetni egy közhelyet, "innen látszik ki a főnök és ki a vezető." Nehéz vitatkozni ezzel, hiszen a nevében is benne van: a vezető, aki a dolgozókat, tagokat, embereket próbálja egy irányba, egy közös cél felé vezetni. A főnök, az akit a pillanatnyi érdek(e) vezérel, vagy csak áhítozik, hogy vezető lehessen és ezért a szabad idejét a "főnökösködéssel" tölti. Tehetne azért, hogy pl jobbak legyenek a munkakörülmények? Igen. Tesz érte? Nem. Helyette inkább, "papírt tologat" és két kávé között lamentál, hogy vajon a Jucika jár e még a Ferivel a könyvelésről... Mindegy is. Behivatja mindkettőt.

Érdekes állat a dolgozó is, mert bármennyire is tiltakozik és elzárkózik attól, hogy a magánéletét megossza a munkatársaival, valahol néha mégis vágyik rá. Vágyik arra, hogy a főnök észrevegye, hogy épp szakított a Jucival és ha másért nem, legalább ezért legyen tekintettel rá és ne baszogassa bérszámfejtés aktualitásaival. 

Megint csak egy fine line, ami ahogy egyre jobban körvonalazódik vörös vonallá változik. A vezető törekedjen arra, hogy találja meg a tökéletes egyensúlyt egyénekre lebontva, hogy meddig tart a munka és mikor kezdődik a privát szféra. Nehéz megtalálni, követni, betartani. Ez nem szerecsen mosdatás, mindenkinek megvan a joga a főnökét szidni. Egy vezetőnek néha ezt is tűrni kell. ha igazak a vádak ha nem. Viszont, ha jól csinálja az előzőekben foglaltakat, akkor lehet el se jutnak hozzá ezek. Mert akkor a dolgozó elmondja otthon, a kollégájának, vagy elenged egy "kurva anyádat" az orra alatt, a kávégép mellett.

Sajnos van az a fajta ember is, aki nem engedi el két enter között sem, és bent tartja. Tartja, gyűjti, hordozza, tologatja, lapátolja, viszi mindenhova. Míg a laptopodban kicseréled a vinyót, mert a 4TB már betelt -pedig tavaly még az 1TB is elég volt-, a fejeknek a befogadó képessége limitált. És sajnos az IO porton, befelé korlátlan a sávszélesség, kifelé viszont daisy chainbe fűzött tokenre kell várni, hogy szóhoz jusson az ember. Így válik szorongássá a mindennapi élet. A kreatívitást, a lázadás. A lázadást, a pesszimizmus. A pesszimizmust, a szorongást. És ha itt nem állunk meg, akkor jön a depresszió. 

Ha ez mind nem lenne elég, van az embernek egy csomó más szerve az agyán kívül. Ha megtelik a tárhely, a túlcsordulás nem csak egy hibaüzenet lesz, hanem egy szinaptikus szivárgás ami tovább terjed a létezesedet is megmérgezve. És a méreg nem közhely. A méreg, az a Stressznek becézett fekete anyag, nagyon is valódi. Valamit lát belőle a Hubble űrteleszkóp, de nem tudja megfogni. Valamit tudnak róla mondani a tudósok, de nem tudják megmagyarázni. Ha nem akar az ember bio napelemmé válni, ami éppencsak az önfentartás minimumát generálja, muszáj megzaboláznia az elméjét. A kifejezés nem tökéletes, de elég hangsúlyos és érzékletes. 

Próbálom a szubjektív véleményemet, objektív módon tálalni. Ezek nem feltétlenül mózesi kőtáblákra vésett parancsolatok, inkább csak dadaista gondolatáramlás, félig rendezett formában. Valójában ennek a blognak nincs célja, nem fogja megváltani a világot. Nem hiszem, hogy vitaindító lesz. 
Viszont, ha egy célt mégis kitűznék: Írjuk ki magunkból amit ki lehet. Adjuk ki a mérget. Dühöngjük ki a stresszt. "A szavaknak ereje van.".

Ez nem egy polkorrekt safe space. Az élet nem hópihékből áll, hanem könnyek és küszködés árán kiharcolt elismerés, melynek a végén egy polcon megpihenünk mindannyian. Ezt pont úgy szarják majd le, ahogy mi is a nagyi befőttjét amit senki se kért, mégis megkaptuk.