Valóban nem. 

Lehetne itt most egy klisés kérdés, hogy "Minek örüljek? Semminek?". De tegyük fel, hogy nincs itt.

Azért nincs itt, mert mindig van minek örülni. Csak mi nem vesszük észre. Önmagunk takarjuk el a valóságot és tápláljuk magunkba, hogy az a valóság amit annak vélünk látni. Ez nem így van. 

Vélemény buborék.
Az ember vágyik a megerősítésre, várja, hogy helyeseljenek neki, hogy igazat adjanak neki.
Kicsit az előző poszthoz kapcsolódóan, itt is két féle elképzelés létezik (a világ már csak ilyen bináris.) :
Van a neutrális buborék, amikor olyat állít az ember amivel mások győzködése nélkül egy általános igazságot erősít, vagy mond, amivel egy számára megfelelő mennyiségű "embertömeg" egyetért. Ez a buborék eléggé valid, nem is hiszem, hogy több magyarázatot érdemel.

Ámde, van az önmagunk által kitalált, gerjesztett, felfújt buborék amibe kőkeményen bele lehet szopódni.
Kitalálunk valamit, amivel csak kevesen értenek egyet. Sőt, akik nem értenek vele egyet azok ezt a tudtunkra is adják. Ők lesznek a rosszfiúk a mi perspektívánkból. A legrosszabbak akik valaha éltek. Ezek még a végén azt is képesek mondani, hogy a disznózsírt nem kanállal kell enni, hanem kihajítani kell. Ilyen emberekkel nem lehet vitatkozni. Keresni kell magunknak egy embert, vagy emberek egy csoportját akik azt a filozófiát vallják amit mi. Ha ez megvan, már csak szépen be kell rendezkedni ebbe a buborékba és minden probléma megoldva: Nincs több vita, ellenvetés, stb.

Mint az elején is írtam, ez egy alapvető emberi tulajdonság. Már csak ha a 2 éves kisfiamra gondolok, belőle is látszik, hogy amikor valami olyat mondok neki ami neki nem passzol a világába, már hívja is anyát. 

Ha túl  tudnék lépni a problémámon, ha tovább látnék az orrom hegyénél, örülnöm kéne. Igen, örülnöm kéne, hogy a fiam ellenkezik velem. Mert ez azt bizonyítja, hogy a kis elméje éppen épül és használja is. Hogy belül a kis iránytűje éppen keresi az irányt, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Várja az önigazolást ő is, hogy helyesen cselekszik. Ez fantasztikus tulajdonság! 

Persze, itt most lehetne azzal jönni, hogy ezeket mindig később veszi észre az ember. Mi is szinte minden este tartunk egy kis recap-et, hogy mi történt az adott napon. Néha tényleg csak ilyenkor világosodik meg az ember, hogy mennyi minden történt.

Viszont a mai történések feltétlenül aggasztóak. A mai önsajnálatom elvitte a műsort és még azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy hogy vannak. Kb mint a távkapcsban a robot üzemmód. Ha így vissza gondolok leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a viselkedésem. 

Feltétlenül fontos, hogy az embernek legyen "én ideje", de ez ne más kárára történjen. Főleg ne egy ilyen fontos periódusban, amikor napról napra változnak, fejlődnek a dolgok. Könnyű lemaradni és itt nem lehet visszatekerni.

Itt térnék rá a blog mottójára, "Aki fél, lemarad." 
Én félek. Félek lassan mindentől. Soha nem voltam bátor, de ez már túlzás. A testem minden rezzenésére túlreagálok megijedek, "vajon ez egy új tünet?", "történt már ilyen?", "mit kellene most csinálni?"

Nagyon nehéz elfogadni a kialakult helyzetet. Nehéz elfogadni azt a helyzetet, amiről azt se tudom milyen helyzet. Vannak tünetek, vannak jelek, de egyelőre válaszok, megoldások nincsenek. De a tünetek is pont ennyire képlékenyek... Itt fáj, ott fáj, fáj is meg nem is. Zúg a fülem, be van dugulva az orrom. Annyira generic tünetek, hogy szinte nem is lehet velük mit kezdeni.

Mint említettem, vezető típus vagyok, aki rosszul viseli ha a feje felett döntenek, ha hagyják lógni a levegőben.
Ami jelenleg zajlik, az kimeríti mindkettőt. Gyakorlatilag nincs választásom, azt csinálom amit a dokik mondanak. És lógok a levegőben. Várok. De mire is? - Ez nem az én világom. Hogy pontos legyek, én inkább vagyok olyan, hogy legyen egy rosszabb lépés, de történjen lépés. Aztán majd kiderül, hogy jó vagy rossz volt. Itt, ez most nem működik. Nincsenek lépések, mattban állok önmagammal és az orvostudománnyal.

Immár kb több mint 4 hónapja kezdődött ez az egész. Mármint nem a szorongás, hanem egy másik betegség.
Egy elég jól körülírható tünetekkel rendelkező betegség, amire nem kaptam egyértelmű válaszokat. Vagy ha mégis, akkor hamisnak bizonyultak. 

A köntörfalazáson túl:
- étkezés után, brutális felfúvódás, orrdugulás, kicsi szédülés és légszomj.
- eleinte próbáltam betudni, valamiféle allergiának, de nem találtam meg az összefüggést, csak annyit, hogy miután kijön belőlem (alulról) minden, jobban leszek.

A vizsgálatok:
- belgyógyász megállapította, hogy magas a vérnyomásom valamennyire, meg fogyni kéne egy kicsit.
Utóbbival egyet tudtam érteni, a vérnyomást nem értettem és most se. Mindig mintaszerű 120/80-al éltem.
- Labor: minden normális, kivéve a triglicerid és a TSH. 
Nyertem egy utat az endokrinológushoz, fül orr gégészhez, gasztroenterológushoz.
- endokrinológus: nem túl magas az érték, lehet hogy stresszes vagyok, de azért szedjek valamennyi hormon tablettát. Menjek pajzsmirigy UH-ra. - UH szerint kicsi gyulladás van, de lehet éppen múlik. Nem hiszik, hogy bármit is észlelnék belőle.
- fül orr gégész: orrsövényferdülés, poratka allergia. Műtét kell. Szedjek Cetirizint, meg fújjam az orrom allergodillel. Alvásvizsgálat: Apnoé, mikroébredések, alacsony véroxigén, rossz alvásminőség. Orrsövény ferdülés műtét javasolt.
Itt jegyzem meg, eddig is így éltem. Ezek egyike se ad valós indokot az étkezés utáni orr dugulásra.
- Gasztó: (Itt jön a fekete leves...) Fenofibrát a vérzsírra, vége a ciginek (napi 1-2 szál over. nagy kaland. biztos ez a baj.), vége az alkoholnak (két hetente 1-2 doboz sör... ugyanmár.). "Talán" egy nem cöliákiás glutén érzékenység. Előzetes allergia vizsgálat alapján egyébként lisztre is negatív. Vérből vizsgálva tejfehérjére pozitív. Szedjek iberogast cseppeket meg Normixot SIBO gyanúra. Hasi UH, röntgen, H Pylori teszt. 
Negatív, negatív. H Pylori székletből pozitív. Amig ezek a vizsgálatok lementek, lett gyomor fekélyem is.

Na sebaj, szedjük ezt a sok xart, pluszba 2 hét intenzív antibiotikum kúra. Megvallom őszintén nem is értem, hogy hogy lehet ezt kihordani két lábon. Első pár napban nagy mellénnyel voltam: Ez nekem meg se kottyan. Utána olyan roham tempóban fostam össze magam, hogy a pingvin megsüvegelné. Kiderült rosszkor szedem az probiotikumot. SENKI nem mondta, hogy hogy kell szedni. 2 órával az anti után, és nem azzal együtt... túléltem valahogy. 

Most úgy vagyok, hogy nem kell már savlekötő, max alkalmanként. A felfúvódás megszűnt, vagy legalábbis mérséklődött rendesen. Fogytam is egy "kicsit". Én magam nem veszem észre, nem azt látom a tükörben amit szeretnék látni. 102-ről, 92re, 2 hónap alatt kb. 92 stagnál egy ideje, pedig bevezettem a napi sétát, próbálom a napi 10,000 lépést elérni. Ez nagy lépés a napi kb nullához képest. De tényleg. Lakás -> kocsi -> munka -> kocsi -> Lakás. Talán a napokban néha néha 92 alá kacsint a mérleg. Egy 6 kiló kellene még, hogy a normal range-en belülre kerüljek.

De hogy vagyok most? Jobb lett? Dehogyis! Olyan tüneteim vannak amik sose voltak: ingerlékeny vagyok, emésztetlen kaja van a fura szagú székletemben, néha olyan mintha a bal oldalamban egy lufit fújnának fel és a bordám akarná kidurrantani. 

Az orvostudomány jelen állása szerint, menjek el gasztroszkópiára. Na igen ám, csak ha nem számítom, hogy mennyire bevagyok szarva tőle, akkor se kapok időpontot. Mármint, egy magán kórházba van biztosításom, hogy ne kelljen az sztk-val szenvedni. És még így se hívnak vissza, hogy mikor húznak karóba.

Ha nem lenne épp elég stressz a munka és a magánélet miatt, ez igazán megtudja dobni a szintet. Nagyon nehéz ezt feldolgozni, ezzel együtt élni. 

És nem tudok örülni. Nem tudok örülni, hogy nem úgy járok mint más ismerőseim. Én nem hányok, nincs lázam, már nem fosok, stb. _CSAK NEM VAGYOK JÓL_

Az őrület határán táncol az elmém. Nem tud kikapcsolni, nem tud leszakadni arról, hogy mi történik bennem, mikor szűnik meg. De már akkor is kattogok, ha épp megszűnik egy kicsit, hogy most épp miért szűnt meg.

És itt jön a képbe a lent említett méreg, a stressz ami szétkarolja az embert belülről. A poszt elején lévő jellemzésemben, a folyamatos elégedetlenség a tetőfokára hág mindennap. Eddig is rosszul viseltem, ha valami nem úgy történt, ahogy szerettem volna. DE most.. világvége. A cérnaideg, új értelmet nyert. 

Pedig nagyon sok türelemre lenne szükségem, minden fronton: A munkahelyemen, a családommal, a gyermekemmel (!) és önmagammal szemben is. 
Valószínűleg a háziorvosomnak van igaza: "Beteg úr, ez most egy türelem játék. Várni kell, kicsit tűrni kell. Ha elmúlik jó, márpedig nagy dolog nem lehet a háttérben. Ha nem múlik el, akkor is történik majd valami."
Jelenleg úszok a semmi és a valami között. 

Múlthét végén pl egészen azon voltam, hogy nem kell nekem semmilyen kolonoszkópia, felejtsék el az én kulalukamat. Aztán azon, hogy "jó, legyen.", de csak altatásban. Mostmár abban vagyok, hogy mindegy hogyan, csak legyen! Valaki valamit mondjon. 

Háziorvosom az egyetlen fix pont jelenleg. Ő meghallgat, mond is valamit. Neki sajnos nem nagyon van választása. A magándoki, minden pénz ellenére: nem mond semmit. Szedjek be mindent. "mi a baj? van aki minden reggelt egy marék gyógyszerrel kezd.". Oké, de nekik nem 3-assal kezdődik a koruk. És ettől még nem lesz normális, ez egy szalmabáb püfölés, sőt közvélekedésre való hivatkozás. Azért mert 1 milliárd légy szart eszik, attól az még nem lesz finom.

Leszámítva az enyémet. Abból egy egész légy kolónia jól lakna és áttelelné a nukleáris telet is. Mára elég is a szóból. Pihenni kell, dolgozni kell menni. Nem akarok, de muszáj.